Ismét jön Budapestre Rod Stewart
2017-11-14
Elment a Tinédzser parti legendás műsorvezetője
2017-11-16

Beattles – két t betűvel kincset ér

A Please Please Me című dal volt az első Beatles-dal, ami megjelent az Egyesült Államokban.

Lassú blues-os dalnak készült, John Lennon elmondása szerint Roy Orbison hatására (talán az Only The Lonely nyomán), de végül az ötödik Beatle, George Martin hangszerelői-produceri éleslátása nyomán lett belőle a korábbi hangszereléshez képest egyszerűbb, tempós dal. A számot John Lennon írta – a hivatalos verzió szerint persze Lennon-McCartney, illetve itt még McCartney-Lennon.

 

A lemez 1963. március 22-én jelent meg az Egyesült Királyságban. A dal korábban felvett demóváltozatában egyébként nem Ringo Starr, hanem egy session-zenész, Andy White dobolt, ám az 1962. november 26-án rögzített verzióban már Ringo ül a dobszett mögött.

Ez volt a Beatles második brit kislemezdala a Love Me Do után, és a liverpooli négyes első single-je, ami megjelent az Atlanti-óceán túloldalán.

Az EMI amerikai társkiadója, a Capitol nem kívánta megjelentetni a kislemezt, ahogyan az ugyancsak igen sikeres és nagy befolyású Atlantic Records sem.

A Please Please Me-t végül a chicagói Vee-Jay kiadó jelentette meg 1963. február 25-én, éppen egy évvel azelőtt, hogy a Beatles repülőgépe első amerikai útján landolt volna New Yorkban.

A Please Please Me első amerikai kiadásának másik érdekessége, hogy a lemezborítót hibásan nyomtatták: The Beattles, (2 t-vel) ez került a lemezborítóra. Ez a kiadás, az úgynevezett 498-as (ez volt a kiadói katalógusszáma), ma a gyűjtők egyik álma.

A dalból – melyet a chicagói WLS rádióadó játszott le először – későbbi kiadásaival együtt összesen 1.1 millió példány kelt el az Egyesült Államokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.