Életműdíjat kapott a U2
2017-11-12
Egymillió egy szájharmonikáért
2017-11-12

A Simon and Garfunkel szakítás legendája

1969 nyarán Paul Simon, felesége Peggy, Art Garfunkel és még néhányan a baráti körből kibéreltek a hollywood-i dombok között Blujay Way-en egy házat. Ugyanazt a csodás környezetben lévő házat, mint amit néhány évvel előbb George Harrison is bérbe vett, és ami a Bluejay Way című szám megírására inspirálta. Ez a ház ismét  poptörténeti helyszínként szolgált, mert a nyár folyamán itt komponált Simon és Garfunkel dalok, egy évvel később a legsikeresebb nagylemezük anyagát adták ki.

Art Garfunkel a nyár nagy részét a ’22-es csapdája’ című film szereplőjeként Mexikóban töltötte. Amikor visszatért Paul Simon a frissen komponált “Bridge Over Troubled Water” –Híd a zavaros folyó felett című számmal fogadta. A legnagyobb meglepetésre Garfunkel közölte, hogy ő ezt a dalt nem akarja énekelni. És valóban, következő koncertjükön a dalt Paul Simon úgy énekelte, hogy Garfunkel közben a színpad másik végében üldögélt. Ez- az egyébként ironikus helyzet- a két énekes közötti viszony elmérgesedéséhez, majd szétválásához vezetett.

Ennyi a legenda! Ugyanis Art Garfunkel egészen másképpen emlékszik az esetre.

Amikor Paul megmutatta nekem a dalt, azt mondta, hogy ezt nekem szánta. Megköszöntem és azt kérdeztem: Biztos vagy benne?  Nos, ennyit a híres történetről, hogy az elutasítás lett volna a szétválásunk oka. Ez hülyeség.”

 

Egy héten belül a duó a hollywoodi CBS Studios-ban volt, ahol zongorajátékot Larry Knechtelre bítzták, aki finomított a zenén

De hamarosan kiderült, hogy Simon két verses dala még nem fejeződött be teljesen.

„Ígéretesnek tűnt, hogy mi lenne, ha Paul kibővítené a dalt, aztán megszületett a harmadik versszak amelyben két basszusgitár, vibrafon, egy sztring is bekerült a hangszerelésbe és a dübörgő ütés Hal Blaine Wrecking Crew dobosa jóvoltából.”

A duó legnagyobb ’hit’-je lett, a Bridge Over Troubled Water.  Hat hetet tanyázott az Egyesült Államok slágerlistáinak élén. A Grammy-díjat 1971-ben söpörte be. Hat díjat kapott, köztük az Év dala és az Év felvétele címeket.

A dalt sok nyelvre lefordították, több száz művész fedezte fel, köztük Johnny Cash, Annie Lennox és Bonnie Tyler.

 

A dal lírai magyar fordításban:

Ha már nem segít, könny és szó
szívedben már nincs más, csak fájdalom.
Megtörten állsz, elhagy sok régi társ
csak bennem bízhatsz már.
Mint egy híd, mely a romlás a vizén,
feszül majd eléd, mint egy híd, léted zajló vizén
fekszem majd eléd.

Ha a mélyben jársz, hol nincs már út
mázsás nagy súly hull rád
s magány a földre sújt
így vár az éj, a szótlan vaksötét
csak engem hívhatsz még

Mint egy híd, mely a romlás vizén
feszül majd eléd
Mint egy híd léted zajló vizén
fekszem majd eléd.

Álmod gyors hajó, szállj fel rá
szédült nagy fényt, ne várj
elmúlt már a csillogás
Új út vár rád
S lépni félsz még
hívj majd ha kell egy társ

Mint egy híd, mely a romlás vizén
feszül majd eléd
Mint egy híd, léted kavargó árján
fekszem majd eléd

Csak hívj
Engem hívj, engem hívj
Ó, csak engem hívj

(Magyarra fordította: Miklós Tibor)

 

1957-ben alakult a Simon and Garfunkel amerikai énekduó.

Paul Simon 1941. október 13-án született Newark-ban. Paul Simon szülei Horthy Magyarországának antiszemitizmusa elől (Numerus clausus) menekültek Amerikába. Édesapja Louis (Lajos) Simon muzsikus volt, állítólag a Magyar Rádió Zenekarban is játszott, édesanyja Belle (Klára) később tanítónő lett Amerikában.

Louis New York-ban is fellépett különféle zenekarokkal, de később nyelvészdiplomát és doktorárust szerzett és egyetemen tanított, 1995-ben hunyt el.  Mindkét fia, az idősebb Paul és a fiatalabb Eddie is örökölték zenei tehetségét.  Louis ugyan nem volt vallásos, de felesége ragaszkodott ahhoz, hogy a fiúk zsidó vallási nevelést is kapjanak.

 

Art Garfunkel 1941. november 5-én Forest Hills-ben született. Garfunkel egyébként szintén zsidó származású, családja a romániai Iasi városából vándorolt ki Amerikába.

Először 1957-ben készítettek közös számot, akkor még Tom and Jerry néven. Hey Little Schoolgirl, “Hé, iskoláslányka” sikere ellenére Garfunkel a szülői ösztönzés hatására egyetemen folytatta tanulmányait. Néhány évvel később felkereste régi társát, a magyar származású és jó szerzői képességekkel rendelkező zenészt, Paul Simont, így a két muzsikus 1964-től ismét együtt dolgozott. Elkészítették a “Szerda reggel három óra” című lemezüket. 1966-ban megjelent második albumuk és annak címadó dala,  a The Sound Of Silence (A csend hangja) 3 évvel később a ‘Diploma előtt’ című film betétdalaként világsiker lett és mára egy örökzöld melódia.

A duó mind zenei, mind  pedig siker szempontjából 1970-ben ért a csúcsra, a Bridge Over Troubled Water (Híd a zavaros folyó felett) című albumával. A nagylemez megjelenése közös karrierjük végét is jelentette. Mindketten szólóban folytatták.

Nagylemezeik: Wednesday Morning 3: A.M. (1964),  The Sound Of Silence (1966), Parsley, Sage, Rosemary & Thyme (1966), Bookends (1968),  The Graduate (1969),  Bridge Over Troubled Water (1970),  Greatest Hits (1972), The Simon & Garfunkel Collection (1981),  The Concert in The Park (1982), The Definitive Simon & Garfunkel (1991),  Hits Vol. 1 (1996), Old Friends (1997), Bookends (1998), Best Of Simon&Garfunkel (1999), Old Friends: Live On Stage (2004)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.