Pink Floyd ‘A fal’

Azokban a nyugat-európai mozikban, ahol Spielberg “E. T.”-jét vagy a Walt Disney stúdióban készült “Tron”-t vetítették, nem volt gond a bevétel. Ez a két film az 1982-es esztendő sikerlistájának élén állt. Nyomukban volt persze egy harmadik is. “The Wall”, “A fal” című produkció. Alan Marshall volt a producer. A film 12 millió dollárt került. A sajtó a Pink Floyd névtől volt hangos.

Az együttes közel húszéves működése alatt több rekordot döntött meg. Pedig 1965-ben, a Beatles árnyékában nem úgy indultak, hogy valamikor majd egyedül és letaszíthatatlanul maradnak a csúcson.

Négy cambridge-i középiskolás, Syd Barret, Nick Mason, Rick Wright és Roger Waiters azzal a szándékkal érkezett Londonba, hogy képzőművészeti és építészeti főiskolákon tanuljanak tovább. Vasárnap délutánonként fel-felléptek abban a “Marques” klubban, ahonnan a Rolling Stones is startolt. Bemutatkozásukkor még Chuck Berry ihlette rockkal próbálkoztak, de már akkor a zene és a vizuális műfajok ötvözésével kísérleteztek. Első szólókoncertjükön, az UFO-klubban eljátszották Barret “Arnold Layne” című számát, amelyet a londoni rádió erotikus és szexuális torzulásokkal teli témája miatt betiltott.

1969-től sorra jelentek meg lemezeik, és pályájukon az sem okozott törést, hogy tagcserére kényszerültek. Megváltak Syd Barrettől, akinek a helyén játszó Dave Gilmourt ugyan nem tartották túlságosan invenciózus zenésznek, viszont kevésbé érzékeny volt mint a menthetetlenül narkomán Barret. A Hyde Parkban százezres közönség előtt koncerteznek, a kor jelentős underground zenekara, a Jethro Tull társaságában. Pszichedelikus látomásokat interpretáló, különleges hanghatásokra épülő szűk dallamvilágú zenéjükhöz először a világon használták az Anzimuth Coordinator amellyel elsőként produkáltak hangversenyeiken kvadrofon hangzást. Az első ilyen berendezést ellopták, de készült egy második, amelyet 1969-ben a Royal Festival Hall-beli koncerten használtak. 1973 fontos dátum: megjelent a “Dark Side óf The Moon”, “A hold sötét oldala” című albumuk, amelynek minősítésére a kritikusok alig találtak dicsérő jelzőket. Ez a lemez azóta is a legtekintélyesebb amerikai zenei szaklap, a Billboard. kétszázas listáján található. Egy évvel később a “Wish you were here”,  “Bárcsak itt lehetnél” hasonló siker, de az “Animals”-ot “Állatok” hűvösen fogadták és ez elkedvetlenítette a Pink Floydot. 1979 novemberéig senki sem tudta mi, van velük. Ekkor újabb kettős albummal jelentkeztek. Címe: “The Wall”. Az angol sajtó némi nemzeti büszkeséggel a popkorszak legnagyobb teljesítményének nevezte, míg az Egyesült Államokban irigyen Mindössze az évtized legjobb albumaként emlegették.

“A fal” a szakmai elismerések mellett páratlan üzleti siker is volt.

Több mint harminc héten át vezette a slágerlistákat, hatszoros platinaalbum és  legalább 500 millió dollár bevételt biztosított a Pink Floydnak. Minden földrészen kiadták, Magyarországon is egyszer néhány óráig kapható volt, de például a Dél-afrikai Köztársaságban megtiltották forgalmazását, dalait a rádióban sem játszhatták.

A körülbelül nyolcvan percnyi zeneanyag négy fő részre oszlik. Témája a magányosság és a kommunikáció hiánya. Valamennyi felvételt elektronikus hatáselemekkel elért zörejek, sejtelmes kopogások és telefonbeszélgetések kötnek össze, s ezek nem hagynak kétséget a Pink Floyd és a világ reménytelenül technokrata beállítottságáról. Elidegenedés, félelem, neurózis, nyomasztó emlékek. Nincsenek álmok, nincsenek távlatok, sőt még a kitörés reménye sincs meg, hiszen az embereket születésük pillanatától falak veszik körül. A lemez mondanivalója talán szerénynek mondható, ráadásul nem sok új gondolatot tartalmaz, mégis az egységes szerkezetű, hol lágy ívelésű, hol heroikus zene rendkívül hatásos. Immár  évtizedek óta a műfaj etalonja.