A legendás Rolling Stones nyelv titkai
2017-10-18
Lennon gyilkosának döbbenetes vallomása
2017-10-19

Rejtélyek Jimi Hendrix váratlan halála körül

“Néhány barátommal Londonban voltunk, bementünk Monika hotelszobájába, gyógyszereket dugtunk le Jimi torkán, és néhány üveg vörösbort töltöttünk rá. Meg kellett tennem, Tappy Megértesz, ugye? Pontosan tudod, miről beszélek. Meg kellett tennem, többet ért holtan, mint élve. A francba is, el akart hagyni, és ha elveszítem, akkor mindenem oda lett volna” – idézte Michael Jeffery szavait, James ‘Tappy’ Wright ‘ technikai menedzser ‘Rock Roadie’ címmel a boltokba került visszaemlékezésében. A már megjelenése előtt nagy vihart kavart könyvben a szerző azt állítja, hogy Jimi Hendrix-et menedzsere segítette a túlvilágra. Igaz, a vádat a vélt tettes már nem tudja cáfolni, mert 1973-ban Nantes-nél repülőgépszerencsétlenség áldozata lett. Hendrix halála után egy évvel, egy pub-ban elhangzott vallomást az is erősíti, hogy alig néhány hónappal előtte 2 millió dolláros életbiztosítás kötött, amelyből 1,2 milliót Michael Jeffery meg is kapott.

 

John Bannister, aki aznap az ügyeletes halottkém volt, elmondta, hogy Hendrix megölésével kapcsolatban, az orvosi szakvélemény is alátámasztja a Wright könyvében leírtakat. A 67 éves orvos a BBC-nek nyilatkozott. Mint mondta, a már nem működő kensingtoni St. Mary Abbot’s Kórházban azon a reggelen ő volt ügyeletben, amikor Hendrixet bevitték. Nem tudta, hogy ki a halott de arra emlékszik hogy nagyon magas volt: “Az asztalról amire tettük tíz inch-el lógott túl.”

 

Teljesen egyértelmű volt már, hogy Hendrixhez már túl későn érkeztek a mentők. Már nem tudták megmenteni A Sidney-ben visszavonultan élő orvos szerint azonban mindig van remény! “Keményen dolgoztunk, legalább még vagy félórán át próbáltuk az újraélesztést, de nem mutatott semmilyen reakciót”. “Valaki kérdezte tőlem, tudod ki volt ez? Jimi Hendrix volt! Mire én természetesen visszakérdeztem, és ki az a Jimi Hendrix?” “Mr Wright könyvében leírtak valódiságát alátámasztja a bor mennyisége is” mondta Mr. Bannister. “Csurom alkohol volt. A rajta található bor mennyisége rendkívüli volt. Nem csak a ruhája és a haja volt telítve, hanem a tüdeje és a gyomra is teljesen tele volt borral. Soha nem láttam még ennyi bort.” Az igazán meglepő mégis az volt, hogy alkoholt a vérében alig lehetett kimutatni. A hivatalos jelentés szerint a 27 éves gitáros halálát egyszerre bevett kilenc darab Vesperax nevű altató és alkohol együttes hatása, illetve a hányadék tüdőbe kerülése okozta. A rendőrségi közleményben az is olvasható, hogy Hendrix már halott volt, amikor kiérkeztek, az elhunyton kívül üres apartman ajtaját szélesre tárva találták.

Monika Dannemann (képünkön), Hendrix ügyeletes barátnője szerint viszont még élt amikor hanyatt fekve betették a mentőbe. Egyébként ahány interjút adott, zavarosan és ellentmondóan, folyton variálva adta elő az azon a hajnalon történteket. Ezzel együtt, többszöri rendőrségi kihallgatás után sem merült fel hogy bármi köze lenne a történtekhez. Pedig nagyon sokak véleménye szerint Dannemann tudhatott valamit. Az sem kizárt, hogy Michael Jeffery bírta rá, jobb ha hallgat. Wright könyvében leírtak szerint, Jeffery többször kérkedett titkosszolgálati múltjával, mondván ő egy “veszélyes ember”, akinek vannak kapcsolatai.

Monika Dannemannt is ő mutatta be Hendrix-nek, aki meghívta egy koncertjére, azt követően a kapcsolatuk kezdett elmélyülni. A német műkorcsolya bajnoknő később azt is mondta, Jimi el akarta venni feleségül, ami a halála miatt meghiúsult. Monika Dannemann-ról azt tartották, ő volt az utolsó, aki élve látta. A nevére vettek ki egy apartmant Londonban, a Samarkand Hotelben. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy miért várt órákig a mentők hívásával és egyáltalán hol volt azon a hajnalon. Dannemann, egyik állítása szerint pánikba esett, majd felhívta Eric Burdon-t az Animals énekesét, csak aztán hívta a mentőket. Továbbá arra sincs válasz, miért nem tulajdonítottak jelentőséget a mentőautó sofőr tanúvallomásának, aki Hendrix nyakán egy szorosra kötött női sálat látott.

Monika Dannemann, amiatt, hogy talán köze lehetett Hendrix halálához, rendszeresen kapott halálos fenyegetéseket, sőt két évtizeddel később  Kathy Etchingham, Hendrix egyik ex-barátnője odáig ment, hogy sajtón keresztül gyilkossággal is megvádolta. Mire Dannemann rágalmazásért beperelte, amit első fokon meg is nyert. Majd a Brit Legfelsőbb Bíróság is elutasította Etchingam kérését, miszerint köze volt Jimi Hendrix halálához és ezért tartóztassák le Dannemannt.

Két nappal később 1996. április 5-én Monika Dannemannt, essexi villájának garázsában, kipufogógázzal telített Mercedes-ének utasterében halva találták. Továbbra is maradnak kérdések: kinek, vagy esetleg milyen magasabb köröknek állt érdekében Jimi Hendrix halála, a körülötte kialakult kultusz megtörése? Kik  mentek még be azon a hajnalon Michael Jeffrey-vel a szállodai apartmanba?

James ‘Tappy’ Wright, 2009. nyarán megjelent könyvében nem kapunk ezekre választ.

2013-ban mutatták be a Jimi: All Is By My Side című filmet, amely a zenész életének azt a részét dolgozta fel, amikor  New York-ból Londonba költözött.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Az eltűnése még mindig rejtély

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.