Öten kerültek be 2018-ban a Rock and Roll Dicsőségek Csarnokába
2017-12-13
Julio Iglesias DNS-e tett pontot a 40 éve tartó ügyre
2017-12-22

Az ABBA újraegyesítésére még várni kell

(Képen az Eurovíziós Dalfesztivál díjátadója 1974-ben)

Nem meri megkockáztatni az újraegyesítést Björn Ulvaeus, az ABBA együttes alapító tagja. A 72 éves zenész azért nem szakadt el a népszerű svéd banda múltjától, aktívan dolgozott az Abba: Super Troupers nevű kiállításon, amely nemrég nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt Londonban.

Ulvaeus szerint a 2018 április 14-ig látogatható kiállítás a Southbank Centre-ben  sokkal többről szól, a svéd együttes üstökösszerű pályafutásánál, vagy a zenénél, de nem utolsó sorban “nagyon szórakoztató, látványos.”

Bár jó volt nosztalgiázni, Björn nem állna újra színpadra a bandával.  “Egyszerűen nem akarjuk” – szögezte le az Independentnek. “Túl sok szervezéssel, vitával járna, és hatalmas nyomást gyakorolna ránk…” – ismerte el a zenész, majd hozzátette, annak idején nem féltek hazardírozni. “A Waterloo nem volt egy tipikus Eurovíziós sláger, de kockáztattunk” – utalt az 1974-es sikerükre, mikor Brightonban taroltak.

“Zeneileg sem volt igazán megcsinálva rendesen, de akkoriban az emberek talán jobban igényelték a melodikus zenéket.”- véli Björn Ulvaeus.

 

“Ma már nem bírom végignézni az Eurovíziós Dalfesztivált. Elalszom rajta. Mindig elkezdem, de túl hosszú a műsor. És lássuk be, már nem is a zenéről szól. Tulajdonképpen régen sem, de akkoriban jobban ér­dekelte az embereket egy jó dallam” – fejtegette az énekes.

“A mi receptünk egyszerű volt: megpróbáltuk megírni a lehető legjobb dalt. Ennyire egyszerű.”

 

Kapcsolódó cikkünk:

Az ABBA megunta a sikert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.