Zenei tesztlemez a világ egyik legszebb dala
2017-10-17
Nemzedékek rock-bálványa és a Nobel-díj
2017-10-18

Sting-Törékeny-a dal tragikus háttere

Ismét Budapesten koncertezett Sting, akinek nyugalma, alázata, tökéletes éneklése és profizmusa ismét lenyűgöző volt. Az újabbak mellett, a nagy örökzöldek is sorra kerültek, mint például a Fragile. A dal megszületésének tragikus történetét kevesen ismerik.

 

Sting 1987-ben megjelent ‘Nothing Like the Sun’ című nagylemezén található – azóta világslágerré vált – ‘Fragile’ ‘Törékeny’ című dalát  Ben Linder erőszakos halála inspirálta.

Az elkötelezett emberi jogi aktivista, a környezetvédelem, az esőerdők védelmének szószólója, akkoriban a Rolling Stone magazinnak azt nyilatkozta, hogy különösen megrendítette Ben Linder halálhíre. Ő egyike azoknak, akik idejüket, ötleteiket osztották meg, ifjúságukat, egészségüket áldozták fel, sőt életüket adták egy idegen országban élők jobb jövője érdekében.

Benjamin Linder-nek volt egy álma. Másképpen akart élni. Valami hasznosat akart tenni azokért, aki hiányt szenvedtek. 1983-ban a Washingtoni Egyetem friss diplomásaként, a kényelmes oregoni szülői házat hátra hagyva, elutazott Nicaraguába, hogy két városkában, El Cuá-ban és San José de Bocay- ban elektromos áram legyen, a közeli folyócskán kiépítendő mini vízi erőmű megépítésével. Néhány nicaraguai barátjával és önkéntes segítőkkel három éve dolgozott, a helyiek legnagyobb szimpátiájával kísérve. Szerették a mindig mosolygós, vidám amerikait, tevékenységének híre nem csak Nicaraguában de az Egyesült Államokban is terjedt. Az ország és különösen az a terület, ahol álmai erőműveit építgette háborús övezetnek számított, hiszen évek óta hol a Kuba barát szandinisták, hol az Amerika barát kontrák öldösték módszeresen egymást és a civil lakosságot. Nicaragua a szovjetellenes amerikai politikai játszmák színterévé vált. 1987-re a Reagen kormány hiába pénzelte titokban továbbra is a kontrákat, veszélybe kerülhettek a külföldiek, leginkább az amerikaiak élete. Ezt Ben Linder is tudta, de  – mint azt barátainak is megírta – naivan úgy gondolta, ő jó ügyet szolgál, éppen a függetlenségéért harcoló népnek akar segíteni. Egy kontra fegyveres csoport által, 1987. április 28-án az egyik városon kívüli telepen, őt és két helyi munkatársát gránáttámadás érte, majd  mindhárom sebesültet lelőtték.

Ben Linder tragédiája az Egyesült Államokban hatalmas visszhangot váltott ki. Még Kongresszusi Meghallgatás is volt az ügyben. Nicaraguában nemzeti hősként írtak róla az újságok. Elizabeth Linder, Ben édesanyja azt mondta: “A fiam erőszakos halált halt, miközben villanyáramot biztosított néhány szegény embernek nyugat Nicaraguában. Megölték, mert volt egy álma és volt a megvalósításához akaratereje. Nem mindannyian vagyunk erre képesek. A fiam azt mondta egyszer, – “Mama, csodálatos érzés itt vidéken tenni az emberekért, akik ezt értékelik. Hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehetek.”

 

Nicaraguai sírjához ma is elzarándokolnak azok az önkéntesek, akik úgy érzik tenniük kell valamit a szegénységben és nélkülözésben élők megsegítésére.

 

 

 

A háttér:

1981-ben Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke felhatalmazta a CIA-t a sandinisták ellen lázadók – a kontrák – pénzügyi támogatására, felfegyverzésére és kiképzésére. A kontrák műveleteiket a szomszédos országokban lévő táboraikból indították: északon Hondurasból és délen Costa Ricából. Partizánháborút folytattak. Az Egyesült Államok gazdasági nyomást gyakorolt a sandinistákra, a Reagan-kormányzat teljes kereskedelmi embargót hirdetett. 1983-ban az amerikai Kongresszus megtiltotta a kontrák pénzügyi támogatását, de a Reagan-adminisztráció tovább támogatta őket. Álcázott módon fegyvereket adott el Iránnak, amelyeket az tovább adott a kontráknak. Amikor a módszer napvilágra került, Reagan kormánya azt állította, nem tudta, hogy az irániak tovább adják a fegyvereket a kontráknak. Vannak bizonyítékok arra, hogy a kontrák kábítószer-kereskedelemből is finanszírozták tevékenységüket és az őket támogató amerikai tisztviselők tudtak erről. A kontrák táborát pedig újabb és újabb, részben személyes ellentétek osztották meg, a fegyveres ellenállás finanszírozására folyósított pénzek egy része is eltűnt kézen-közön. Egyes csoportok pedig önálló fegyveres akciókat hajtottak végre.

A Fragile dalszövege angolul:

 

Fragile

If blood will flow when flesh and steel are one

Drying in the colour of the evening sun

Tomorrow’s rain will wash the stains away

But something in our minds will always stay

Perhaps this final act was meant

To clinch a lifetime’s argument

That nothing comes from violence and nothing ever could

For all those born beneath an angry star

Lest we forget how fragile we are

 

On and on the rain will fall

Like tears from a star like tears from a star

On and on the rain will say

How fragile we are how fragile we are

 

On and on the rain will fall

Like tears from a star like tears from a star

On and on the rain will say

How fragile we are how fragile we are

How fragile we are how fragile we are

 

A ‘Törékeny’ dalszövege magyarul:

 

Törékeny

Ha majd a vér, áradó lágy tükrén

színekben pompázik az alkonyi fény,

Holnap bár zivatar jön, de nem mossa el,

amit elménk őriz majd, amit sosem felejt.

E végső  színjáték kulcs talán,

mi eldönti egy életre a vitát;

hogy erőszakból nem ered, semmisem eredhet,

szól mind annak, ki rossz csillag alatt született!

Törékenyek vagyunk, ne feledd!

Törékenyek vagyunk, ne feledd!

 

Hull csak hull alá, szűnni nem akar

mint éji csillagár, mint éji csillagár

 

Te és én, törékeny fény,

mint két gyertyaláng, mint két gyertyaláng.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.